HADIREPÜLÉS AZ I. VILÁGHÁBORÚBAN

 

Az első világháború során a levegő is hadszíntérré vált. Nem ez volt az első fegyveres konfliktus, amikor ez bekövetkezett, de az 1914 és 1918 közötti időszakban a repülőgépek látványos fejlődésnek indultak, és a légi hadviselés is igen jelentős mértékben megváltozott.

1. A SÁRKÁNYBALLON

A ballonok tudatos katonai alkalmazása a XVIII. század végén kezdődött. A főként felderítésre és tüzérségi megfigyeléásre használt eszköz kezdetben gömb alakú volt, de ez a szélben hánykolódott, nehezen volt használható. Hogy szélirányban lehessen tartani, átalakították, ezután kapta a sárkányballon nevet, de a kötött léghajó elnevezés is ismert volt. Majd mindegyik hadviselő fél alkalmazta a több száz köbméteres ballonokat, melyeket általában 200–1700 méteres magassági határok között használtak. Fel- és leengedésüket csörlők segítségével hajtották végre, melyeket kézzel, vagy gőz-, benzin-, sőt az amerikai hadseregben elektromos motorral működtettek. A megfigyelők telefonösszeköttetésben álltak a földi személyzettel, mely szemmel tartotta a ballonokat, mert bizonyos esetekben a megfigyelő nem vette észre, ha kigyulladt a burkolat felső része. A személyzet ilyenkor ejtőernyők segítségével próbált menekülni. A sárkányballonok ellen kezdetben a tüzérség srapnellövedékeit vetették be, majd vadász- ill. vadászbombázó repülőgépekkel támadták őket. A későbbiekben (pl. a második világháborúban) az alacsonyan támadó repülőgépek ellen léggömbzárként használták fel a ballonokat.

 

 

2. KORMÁNYOZHATÓ LÉGHAJÓK

A kormányozható léghajókról sokaknak jut eszébe Ferdinand von Zeppelin neve. A kiváló német konstruktőr valóban kiemelkedőt alkotott a léghajók tervezésében. Eltökélten és nagy kitartással végezte munkáját, s minderre szükség is volt, mivel a róla elnevezett merev vázas Zeppelinek megépítése és üzemeltetése igen drágának bizonyult, ezért kezdetben nem sok támogatója akadt az ötletnek. 1914-ben a hadsereg sem igazán tudta, mit is lehet kezdeni egy léghajóval, ám mivel azok jóval magasabbra tudtak emelkedni, mint bármelyik repülőgép, rövidesen harctéri alkalmazásukra is sor került. A szikratávíróval, elektromos bombakioldóval, sok egyéb más műszerrel rendelkező német léghajók több vállalkozást hajtottak végre, nagy hatótávolságuknak köszönhetően Londont is többször bombázták. Kevés kárt okoztak ugyan, de jelentős élőerőt és haditechnikai felszerelést kötöttek le az ellenség hátországában. Emellett felderítő feladatokat is elláttak, mint pl. 1916-ban a skagerraki tengeri ütközet előtt. 
Térfogatuk kezdetben 22 ezer, 1917-ben már 68.500 köbméter volt, összesített motorteljesítményük 630 lóerőről 2000 lóerőre emelkedett. 1916 végétől a repülőgépek „utolérték” a Zeppelineket, a következő évben ki is vonták őket a nyugati hadszíntérről.
Amennyiben nem gyulladtak ki, egészen komolynak tűnő sérüléseket is elviseltek, volt olyan eset, hogy ágyúlövedék talált el egy léghajót, de az vissza tudott térni támaszpontjára. A puska- és géppuskatűz mind a földről, mind a repülőgépekről kevés kárt okozott, jóval nagyobb veszélyt jelentettek az angolok kis gránátjai, melyeket felülről dobtak a Zeppelinekre, vagy a gyújtólövedékek, melyeket vagy a repülők, vagy a szintén jelentősen fejlődő légvédelmi ágyúk lőttek rájuk. Veszteségeket okozotak a kedvezőtlen időjárási körülmények, vagy nemritkán a navigációs tévedések is. Zeppelin mellett más cégek is készítettek Németországban léghajókat, a legismertebb a Schütte–Lanz volt.
A németek mellett a franciák és a britek is használtak kormányozható léghajókat, ám kevesebb sikerrel. Technológiájuk sem volt olyan fejlett, mint a németeké (bár néhány tervet sikerült „megszerezniük”), de a szükséges különleges nyersanyagok hiánya, főként pedig az egyre hatékonyabbá váló repülőgépek megjelenése mind amellett szólt, hogy inkább ez utóbbi eszközt fejlesszék.

3. REPÜLŐGÉPEK

Az első világháború alapvető változásokat eredményezett a hadirepülőgépek alkalmazásában. Az ellenségeskedések megkezdésekor gyakorlatilag egyik hadviselő félnek sem volt semmilyen elképzelése arra nézve, hogy miként lehetne a repülőgépet mint fegyvert felhasználni. Ehhez képest a háború végére a légierő önálló fegyvernemmé vált, ezzel párhuzamosan pedig a technológia is óriásit lépett előre. Rendkívüli mértékben fejlődtek a repülőgépek, a motorok, a fedélzeti és bombafegyverek, a híradástechnika – és a légvédelem is. Ezeket a tényezőket összevetve megállapítható az antant egyértelmű fölénye, mely elsősorban a repülőgép átgondolt alkalmazásának terén, valamint a fegyvernemen belüli specializáció magas fokában mutatkozott meg, de az esetek többségében a haditechnikában is a központi hatalmak előtt jártak. Az anyagcsatát nehezen bíró, a harcok végén egyértelműen védekezésre kényszerített Németország viszont a vadászrepülőgépek fejlesztésében és alkalmazásában tudott kiemelkedőt nyújtani.

3.1. A kezdet

A fegyveres konfliktusokat gyors lefolyásúnak elképzelő, a villámháborús terveket dédelgető hadvezetések a háború elején még nem voltak felkészülve a repülőgép tervszerű felhasználására, amit erősített az a tény, hogy a technológiai színvonal és a hadiipar lehetőségei sem tették volna ezt lehetővé. Az elképzelések szerint a repülőgép mint sporteszköz csak felderítő feladatokat képes ellátni, és azt is korlátozottan, hiszen nagyon körülményes a kapcsolattartás a földi személyzettel.
Ennek ellenére már a háború elején keztek megmutatkozni a lehetőségek, melyek a repülőgépben rejlettek. A felderítés, megfigyelés hatékonyságát növelendő elkezdtek fényképezőgépeket szerelni a gépekbe, s a jelzőpisztolyos, fényjelzős kapcsolattartást fokozatosan felváltotta a drótnélküli távíró. Az állandóan tökéletesedő technológia révén a felderítés a háború végéig a repülőgépek egyik legfontosabb feladata maradt, sőt specializálódott is közel- illetve távolfelderítői, valamint tüzérségi megfigyelői munkakörökre.
A pilóták hamar rájöttek arra, hogy a földi csapatok kellő védelem híján igencsak kiszolgáltatottak egy felülről jövő támadással szemben. Elsőként a francia és angol gépek dobáltak hegyes „nyilakat” a német menetoszlopokra, de mindkét tábor repülősei megpróbáltak gránátokat, kis kézi bombácskákat is ledobálni. Az első időszakban a bombázás terén a kormányozható léghajók vitathatatlan fölényben voltak, de a repülőgépek teljesítménymutatói gyorsabb ütemben növekedtek, és várható volt, hogy megelőzik a léghajókat.
A felderítést végző pilóták az első időkben jobbára csak azért vittek magukkal kézifegyvereket, hogyha az ellenséges vonalak között kényszerülnek leszállásra, meg tudják védeni magukat. Ennek ellenére már 1914. október 4-én megtörtént az első eredményes légiharc: egy francia gép le tudott lőni egy német repülőt. Gyors fejlődésnek indult a fedélzeti fegyverek fejlesztése. Kezdetben a légcsavarkör fölé helyeztek el géppuskákat, majd puha lövedékek és acéllemezzel megerősített légcsavarok alkalmazása révén lehetővé vált, hogy a géppuskát a motor tengelyével párhuzamosan helyezzék el, így a pilóta magával a repülőgéptesttel célozhatott. A vadászgépek feljődésének fontos állomása volt, amikor a franciák ezen ötletét a híres Roland Garros repülőgépének elfogása és tanulmányozása után a németek továbbfejlesztették: a holland származású Anthony Fokker 1915 nyarára megalkotta az ún. szinkron géppuskát. Ezután az egyre fejlettebb műszaki és repülési mutatókkal rendelkező modellek versengése került előtérbe.
A kezdeti időszakra jellemző, hogy a légi hadviselésben kialakulnak a főbb alkalmazási területek, létrejönnek az ezeknek megfelelő, egyre specializáltabb gépek, melyek egyre jobbak is lesznek. Az állóháború pedig egyre inább megköveteli, hogy új harcászati elveket dolgozzanak ki.

3.2. Kísérlet a légi fölény megteremtésére

1916 tavaszán a verduni csata döntő változást hozott a légi háború menetében. A technológiában is vezető franciák ugyanis a harcászati alkalmazások terén is nagy előnyre tettek szert, melyet ráadásul a német hadvezetés csak késve ismert fel, és így az antant óriási előny birtokába jutott.
Verdunnél a francia légierő parancsnoka, Jean du Peuty a vadászgépeket nemcsak a felderítők és bombázók biztosítása céljából küldte a németek ellen, hanem azzal a céllal is, hogy teljesen semmisítsék meg az ellenfél légierejét. Ehhez meggondoltan tervezett bevetésekre, rajokba, majd századokba szervezett légierőre volt szükség, mely kötelékekben tevékenykedik, megosztva a feladatokat: a bombázók módszeresen lerombolják az ellenséges állásokat és utánpótlási vonalakat, a vadászok megvédik a bombázókat, és megsemmisítik az ellenséges légierőt. Bár ezeket a célokat az antant nem tudta maradéktalanul megvalósítani, de szervezés és alkalmazás terén hatalmasat lépett előre.

3.3. Anyagcsata

A repülőket sem kerülte el az anyagcsata, mely rányomta bélyegét a szárazföldi hadviselésre is. Ebben is nagy antant-fölény mutatkozott, mely nemcsak a légireő alkalmazásában és a gépek technológiájában mutatkozott meg, hanem a hadiipar megszervezésében és kapacitásának növelésében is. Az antanton belül is kiemelkedett Franciaország és Nagy-Britannia ezen a téren. A szövetséges Oroszország rendelkezett a háború elején a legnagyobb létszámú légiflottával, de gazdasági elmaradottsága miatt 1916-ra már erősen rászorult a (főként francia) segítségre.
A németek késve ugyan, de reagáltak: ők is átszervezték a gyártást, egyre jobb minőségű gépeket állítottak elő, de a termelés volumenében mindinkább lemaradtak. Megjelentek a többmotoros bombázók, melyek fokozatosan felváltották a Zeppelineket, de az első Anglia elleni támadásokra még nem került sor, bár a híres tiszt, a tervezőnek is nagyszerű Ernst Brandenburg százados vezetésével már kezdték összevonni a gépeket a következő évre tervezett akciókhoz.
1916 második felében a légi hadviselésre az volt a jellemző, hogy a repülőket egyre inkább hadműveleti célokra alkalmazták. Sokkal inkább összehangolták a légierő és a szárazföldi csapatok tevékenykedését. A gépeket tömegesen, kötelékekben vetették be.

3.4. A vadászok főszereplők lesznek

1917-ben az antant repülőgép-termelése majd kétszerese volt a német hadiiparénak. Fő céljuk a speciális feladatok ellátására alkalmas gépek további tökéletesítése volt. A németek kisebb részben a nagy hatótávolságú, éjszakai bombázásra is alkalmas, többmotoros gépeket (pl. Gotha G. V) fejlesztették, de zömmel a védekezésre kellett helyezniük a hangsúlyt, így egyre több és jobb vadászgépet állítottak elő. Ebben az időben jelent meg többek között az első világháború egyik legismertebb gépe, a háromfedelű Fokker Dr I. A német légierő is egyre szervezettebb lett, de mindezek ellenére a földi harctevékenység támogatása már meghaladta erejét.

3.4.1. Az ászok

A repülőtisztek kezdetben főként sportrepülőkből és olyan lovassági tisztekből álltak, akik az állóháború miatt tétlenségre kényszerültek. A légiharcot lovagias összecsapásnak tekintették, maximális tisztelettel viseltetve az ellenfelek iránt. Sokszor előfordult, hogy nem lőttek az olyan gépre, mely védekezésre képtelen volt. Ez a szellem is hozzájárult ahhoz, hogy nagyon respektálták azokat a pilótákat, akik légigyőzelmet arattak. Ha valaki ebben elérte a bűvös 5-ös számot, ászpilótának számított. Utóbb persze már nem volt ilyen romantikus a légiháború: a kíséret nélküli felderítőket, bombázókat ugyanúgy megsemmisítették a harcok későbbi szakaszában, mint a sérült, hazafelé bukdácsoló ellenséges vadászt. Így a légigyőzelmek száma gyorsan nőtt. Ennek ellenére elmondható, hogy a legeredményesebb pilóták mindenképpen a „repülés nagymesterei” voltak, közülük a legendás Manfred von Richthofen volt a rekorder: 80 légigyőzelmet jegyzett. A legtöbb győzelmet elért magyar pilóta Kiss József (19) volt. Richthofenhez hasonlóan ő is bevetés közben esett el. Az ászok névsorát böngészve találkozhatunk több olyan névvel is, akik a második világégésben is szerepet játszottak, mint pl. a francia Edouard Corniglon–Molinier, aki 8 légigyőzelméhez hozzátett 4-et, a német Theo Osterkamp (32) pedig 6-ot. De felbukkan egy bizonyos Hermann Göring is, aki 22 győzelmet tudhatott magáénak, de a későbbiekben már nem pilótaként szerzett hírnevet magának...
(A hadviselő felek 3–3 legeredményesebb pilótájának névsora => itt olvasható.)

3.5. A légierő önálló fegyvernem lesz

Az 1918-as év hozta a legnagyobb előrelépést a repülőerők fejlődésében: április elsején megalakult a Royal Air Force (RAF), ezzel elsőként Angliában önálló fegyvernem lett a légierőből. Ebben a sikeres lépésben döntő érdemei voltak Hugh Trenchard vezérőrnagynak, akit a „RAF atyja” elnevezéssel illettek ezután, bár ő maga ezt a „címet” nagyon nem szerette...
A németek, miután a vadászgépek alkalmazásával 1917-ben lélegzetvételhez jutottak, hatalmas fejlesztőprogramot terveztek, de ezt csak részben sikerült megvalósítaniuk, gazdaságuk ugyanis már képtelen volt a nagyratörő elképzelések kivitelezésére. 
A fegyverszünet előtti időszakban mindkét fél nagytávolságú bombázásokat tervezett, a fedélzeti géppuskákkal jól védett, kötelékben repülő bombázógépek ugyanis ebben az időszakban nagy veszteségeket okoztak az őket támadó vadászoknak. Berlin és New York elleni támadások szerepeltek az elképzelésekben, bár ez utóbbinak az egyre nyomasztóbb antant-fölény miatt jóval kevesebb realitása volt. A fegyverszünet aláírásával aztán lezárult a légiháborúk első, igen fontos fejezete.

3.6. Magyar repülők

A magyar repülésnek nagy lendületet adott az első világháború. Hazánkban több repülőgépgyártó-üzem is működött, a legjobb gépeket az aszódi Lloyd-gyár készítette. Átvettük német modellek gyártását is, illetve magyar mérnökök is közreműködtek német típusok tervezésében. A magyar pilóták sem maradtak el a többiek mögött, és sokan közülük nagy szerepet vállaltak a hazai repülés későbbi fejlesztésében. Legeredményesebb pilótánk, a már említett Kiss Józsefmellet ide kívánkozik Gráser Ferenc és Fejes István neve is.

=> Az első világháború néhány repülőgéptípusa

=> Fényképalbum az első világháborús repülésről